Máramaros – Radnai-havasok gerinctúra

2016 júl. 28 – aug. 1.

A fellegekben szó szerint, és képletesen.

Négy napra kivonulni a civilizációból, nomád hegyi medvének állni és megküzdeni az elemekkel egészen lélekemelő, egyszerre nyugtató és izgalmas, ráadásul elég olcsó rekreációs tevékenység, de azért kell hozzá némi szervezés és edzettség. A posztban a Radnai-havasok túraélmény, útvonal mellett gyakorlati tanácsokat, felszereléslistát is megosztok.

A túra megtervezéséhez a http://www.radnaihavasok.ro weboldal és Nagy Balázs: Trekkingtúrázás Kárpátok –Románia című túraboltokban kapható könyve nyújtott segítséget. A Radnai-havasok a Keleti-Kárpátok legmagasabb, sokak szerint legvadregényesebb hegyvonulata, a trekking során 2000 m-es magasság körül hullámvasutazunk, egy nap során nagy szintkülönbségeket teszünk meg. Végig jelzett utat követünk a főgerinc mentén, szerintem jó tájékozódó képességgel, gondos tervezés, egy rendes túratérkép, esetleg GPS birtokában túravezetés nélkül, önállóan is teljesíthető túra.

Ez a gerinctúra a tájékon kívül annyiban volt újdonság nekem, hogy ez volt életem első több napos, nomád vándortúrája, ahol nem egy turista/menedékházban, négy fal között fejeztük be a napokat a túratársakkal, hanem sátorban aludtunk, és azt ettük-ittuk amit magunkkal cipeltünk. Itt csak így lehet többnapos túrát tenni, sehol nincs a gerincen turistaház, az eszténák csillogó tetejű szénatárolói nagyjából kimerítik az emberi létesítmény kategóriát, és a leggyakoribb szembejövő élőlény naponta pár pásztor a kutyáival és a nyájával. Négy napon át a természet fiai és lánya voltunk, éjjel-nappal kint voltunk, legyőztük az akadályokat, tájékozódtunk, szerveztünk, pakoltunk, összedolgoztunk, önelláttunk, na és persze nagyon sokat gyalogoltunk fel és le, fel és le. És ez bizony jóleső érzéssel eltöltő teljesítmény.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mi ebben a jó, hogy 12 kg-t a hátamon cipelve egész nap gyalogolok?

Számomra a legnagyobb élmény egy ilyen túrában a nyílt, határtalanul nyugtató horizont, hogy napokig nem látok motorizált járművet, és hogy akár esik akár fúj, csak gyalogolok. A hegyi állatok zaja mellett leginkább a végtelen csendet hallgatom, cipelem a hátizsákot, szívom magamba a pazar panorámát, a zöld ezer árnyalatát, kergetem a füstölgő, gomolygó felhőket, hozom a forrásból a vizet, alszom napi 10 órát, megsülök és szarrá ázok egy órán belül. Jó, hogy használom a testemet. Hogy nem kockásra ülöm a fenekemet hanem helyette tövig járom a lábaimat. Hogy fizikai erőt fejtek ki, feszegetem a határaimat. Ahhoz is egy ilyen túrára kell menni, hogy az ember megtanulja egy alma ízét különlegesnek tartani. Hazaúton felpolcolt lábbal feküdtem a kocsiban, utána egy napig kissé darabos volt a mozgásom, de lélekben még pár napig a fellegekben jártam.

Átutazó pillanatkép a Máramarosi falvakról

A Radnai-havasok gerinctúrához Budapestről indulva 4 teljes nap és egy délután szükséges. Túra triónkkal már júl 28-án délután 4-kor elindultunk Budapestről, és ezt nagyon jól tettük. A Budapest Borsa 500 km-es út elvileg 6,5 óra alatt letudható, gyakorlatilag inkább 8 óra a határon sorállás miatt, és Máramarosban a sok falu között sem lehet száguldozni. Borsától, a túra bázisától 120 km-re aludtunk meg egy útmenti 70 lejes szobaárú (1 lej kb 70 Ft ) motelben, ilyenből Romániában rengeteg van. Másnap 9-kor indultunk, a maradék 120 km-t majd 3 óra alatt tudtuk megtenni a kacskaringós utakon. Ha nem közelítettük volna meg Borsát már előző nap, nem tudtunk volna időben elindulni az első napi táborhelyünkre.

A Máramarosi falvak képe elég sajátos. A jellegzetes népi, fonott fafaragásos máramarosi kapuk és többszázéves – hogy a korral haladjnak, néha szalagfüggönyös! - fazsindely házikók, Világörökség fatemplomok keverednek az ízlésrendőrség aktáiba illő förmedvényekkel. A külföldre szakadt jövő népművészei az új építészeti irányzat jegyében egymástól 50 cm távolságra építik - vagy épp félbehagyják - státuszszimbólumnak szánt orbitális, 300-500 nm-es palotáikat: króm korlátok és (mű)márvány dögivel, műanyag, domború üveg, kovácsoltvas, fém és kőszobrok, sőt, szoborcsoportok, timpanonok, korintoszi oszlopok meg ami csak épp a megrendelő eszébe jut. Hogy vajon az miért nem, hogy a szomszéd telket is megvegye, hogy ne lógjon bele a másik szájába? Egészen szürreális ebbben az utcaképben a sokszoknyás, fejkendős, cekkeres nénik és a szünidős tengő-lengő tinik látványa.

Júl. 29. Első túranap.
Borsa – Gura Lalei (1100 m)– Lala Mica tó/Lacul Lala Mica (1920 m)
Napi túrahossz: 12 km
Szint emelkedés: 820 m

Dél körül értünk Borsára, ahol a kék vonal jelzésű túravégponthoz közel kerestünk egy biztonságos parkolót. A Borsa Turism kemping kiváló választás volt, nemcsak parkolni és a végén zuhanyozni tudtunk, a tulaj el is taxizott minket a mintegy 40 km-rel odébb, 1100 m-en levő Gura Lalei-hez, túránk kezdőpontjához. Mindez a visszatéréskor 3 győzelmi sörrel együtt 127 lejbe, (9000 Ft) fájt. Kettőkor kezdtük a 12 km-es gyaloglást, aminek az első 5 km-es szakasza egy nem túl érdekes, lassan emelkedő, széles erdei úton vezetett. Ahogy a jelzés letért az erdei útról onnan meredeken emelkedtünk, és közben egy jó kis esőben kellett átvágni egy törpefenyvessel benőtt, patakkal kicsinosított fennsíkon a nem túl jól jelölt piros csík jelzésű utat keresve a bozótban. Este hétre értünk fel az 1920 méteren levő első kijelölt táborhelyhez, a Lala Mica tóhoz. A Radnai-havasokban nem szabad akárhol táborozni, a főgerinc mentén, források közelében kijelölt sátorozó helyek vannak, melyekről a túrakönyvekből, térképről tájékozdhatunk. Na nem mintha bárki ellenőrizné hol támad aludni kedvünk. Azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy tömegek túráznak. Csak az utolsó nap, a Borsáról napi túrával megmászható Nagy-Pietrosz csúcs közelében találkoztunk nagyjából 20 emberrel, már egész tömegnek tűnt. Csak a mienk volt a 2279 m-es Ünőkő alatt megbújó különleges, igazán szemnyugtatóan zöld, kráterszerű hegyvonulattal körbevett Lala Mica tó is, ahol az emberi jelenlétre a túrázók által otthagyott tetemes mennyiségű szemét emlékeztetett csak. A táborállításra az eső megkönyörült rajtunk, csak a szél maradt velünk. A túlélő/túra szakkönyvvek szabályai szerint először sátrat állítottunk, aztán vizet vételeztünk a közeli forrásból és főztünk a liofilizált űrkajáinkból, amikről a felszerelés listában lejjebb majd bővebben megemlékezek. Este kilenckor már némi alvásba olvasás után békésen szenderegtünk. Az egyik legjobb dolog az ilyen túrákban, hogy napi 10 órát lehet aludni. Reggelente menetrendszerűen 7-kor ébredtünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Júl. 30. Második túranap.
Lala Mica tó (1920 m) – Gargaló nyereg/Saua Gargalau (2159 m) – Ló-havas lapály
Napi túrahossz: 15 km
Szint emelkedés: 1320 m
Szint süllyedés: 980 m

A második nap volt a legmegerőltetőbb. Hegyen nagyon eltolódik az ember időérzéke, 7-kor keltünk és 10-ig reggeliztünk, szedegettük a sátorfánkat, magunk is csodálkoztunk mit piszmogtunk annyit. A 15 km-es napi penzum a gerincen végig hullámvasút, azért mentünk fel, hogy aztán lemehessünk, és újra, és újra, mint Sziszifusz. Közben a még derült, bárány-és gomolyfelhőkkel telerajzolt ég és a föld összeérésének drámai látványa minden erőfeszítést megért. Az időjárás nem hazudtolta meg a túrakönyvet, a Radnai-havasok az egyik legcsapadékosabb hegység a Kárpátokban. Ennek megfelelően nyáron is a buja zöld ezer árnyalata kápráztat el minket a gyaloglás során, most épp tarkítva ipari mennyiségű harangvirággal és más színes növénnyel. Néhány domboldalon már a vad áfonya is érett, amit előszeretettel falatoztunk útközben. Felkapaszkodtunk a második legmagasabb csúcsra, az Ünőkőre is, amit épp fellegek borítottak. Ott még épp megúsztuk az esőt, de az addigra  szürke felhő hadsereggé alakuló égi csatatérből már látszott, hogy nem sokáig.

Az Ünőkő alatt találtunk egy 4-6 embernek teljesen megfelelő kis bádog menedékházat is emeletesággyal, amit nem jelölt se a térkép se a GPS-ünk. Ha tudtuk volna, hogy ott van nem biztos, hogy sátrat állítunk előző este. Romániában nem jellemző, hogy olyan állapotúak a menedékházak amiben bárki szívesen aludna, de ez vállalható darab volt, érdemes csekkolni.

Az Ünőkő után a főgerincen haladva a legnehezebb ponton, a Sima-oldal utáni két nyereg közötti sziklafog átmászása közben kapott el minket a villámlós mennydörgéses nyári eső. Nem is mertünk felmenni a gerincre, inkább oldalaztunk ahol lehetett. Ez a sziklafog a túra egyetlen veszélyes szakasza, ahol konkrétan mászni, és kézzel is kapaszkodni kell, rendesen oda kell figyelni, nehogy lecsússzunk egy kisebb szakadékba. Nagyon hirtelen tud elkezdeni esni, a saját káromon tanultam meg, hogy az esőnadrág azért van, hogy rögtön felvegyem ha esni kezd. Először lusta voltam, aztán a sziklafogon már nem volt tér és idő öltözködni, így fentről beázott a cipőm, szépen cuppogva, átázott lábbal bandukoltam. Egy zoknicsere segített, de igazán csak a másnap délelőtti napocskás szárítkozás oldotta meg a helyzetet. Így telt a nap, mintegy keretes szerkezetben hullámvasutazva. Az esőt a Csisa-nyeregben és az Ember-tetőn helyreigazította a nap, majd a Gargaló csúcson rátromfolt egy igazi özönvíz-szerű eső, na ekkor már okosabb voltam és időben felvettem az esőnadrágot. Az eső-nap váltakozás eredménye a gyönyörű fények és egy különleges szivárvány volt. Felülről ámultunk a lenti dombok között feszülő káprázatos félköríven. Végül este 7-kor megint arany napsütésben, holtfáradtan állítottunk sátrat egy forrásokkal és birkakakival jól ellátott gyönyörű füves lapályon, a Ló-havason. A sátrak melletti szép hegyi panorámát tükröző pocsolya egyben mosdókagylónk is volt. Mind a hárman megfürdödtünk, hidegre számítottam, de a sekély vizet napközben jól felmelegítette a nap, pont kellemes hőfokú volt.

Második éjjelünkön ismét teljesen magunk voltunk. Csak a tökéletes, békés csendet hallgattuk, amit néha egy-egy repülő nagyon távoli zöreje meg a hálózsákban forgolódás zizegése tört meg. Ilyen végtelen csendben sehol nem lubickoltam még. Annyira meghatott, hogy még a magammal cipelt Kindle fényével sem bírtam megzavarni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Júl. 31. Harmadik túranap
Ló-havas lapály – Puzdra nyereg – Repedő csúcs – Rebra tó
Napi túrahossz: 14 km
Szint emelkedés: 350 m
Szint süllyedés: 350 m

A szokásos 10 órás szunya után egy elvileg könnyebb, nem annyira hullámvasutas nap elé nézve 11 óráig napoztunk, szárítkoztunk, komótosan pakolásztunk, és élveztük a saját bejáratú hegyi tükörtavunk hátterében nyíló panorámát. Az útvonal legemlékezetesebb eseményén egy birkanyáj kebelezett be minket öt kisborjú méretű, furcsamód egyetlen vakkantást ki nem adó pásztorkutyával, és egy szintén néma juhásszal. Minden forrás azt írja, hogy nagyon vigyázzunk a hegyi pásztorkutyákkal mert gyakran agresszívek, de mi csak kéthetenemettem birkaszemekkel néző, igaz, tekintélyes megjelenésű, de mégis cuki kolduló példányokkal találkoztunk. Juhászból egyébként van kiabálós-füttyögős fajta is, az egyetlen hangzavart ők, meg egy helyen hegyi motorosok és egy terepjáró okozta a négy nap alatt a hegyekben.

A teljesen szűz vadregény már itt is a múlté, itt-ott a 3G is megérkezett. Különleges zöld zuzmós kőmezők, hófoltos gerincoldalak is voltak ezen a szakaszon, és a napfényben csillogó eszténák mellett megint kellett törpefenyvesek útvesztő bozótjában is kepeszteni. Nem puhánykodtunk, önszántukból bevállaltunk egy keményebb mászást is, és az elkerülő ösvény ellenére csakazért is felmásztunk a 2074 m-es Repedő csúcsra. Az aljában eredő forrás partján egy pásztor, és a kései ebédünkből egy falatot kiesdeklő kutyája is oltotta a szomját. A stréberkedés miatt este 6-ra értünk utolsó táborhelyünkre, a Bukuly-katlanban fekvő elmocsarasodott Rebra-tó partjára, ahol az idillt a fent említett terepjáró elhúzása pont annyira rombolta, hogy már a Kindle-t is elő bírtam venni. Sajnos itt is volt egy kisebb mennyiségű szemét a táborhelyen, ami elég hervasztó.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aug. 1. Negyedik túranap
Rebra tó – Nagy-Pietrosz (2303 m) – Borsa
Szint emelkedés: 500 m
Szint süllyedés: 1900 m

Utolsó nap reggelén kicsit elaludtunk, 7:20-kor ébreszett minket egy először virgonc varjaknak hitt holló csapat. A kávé mellett mélázva vettem észre, hogy nem minket vagy a katlan tetején épp sátort bontó másik csapatot károgják annyira: egy tőlünk 20 méterre levő döglött báránnyal éjszakáztunk együtt. Az első szembejövő juhászt el is irányítottuk a tetemhez, és utunkat a főgerincről egy kis kitérővel elérhető 2303 m-es Nagy-Pietroszon keresztül folytattuk vissza Borsára.

A Radnai-havasok legmagasabb csúcsa első blikkre nem tűnt túl nehéz csúcsnak, félúton azért hangosan visszavontam a Nagy-Pietrosz lefitymálást, és elég hálás voltam mikor végre felértünk a tetejére. Az Ünőkőhöz hasonlóan a gerincről a csúcsra vezető elágazásnál hagytuk hátizsákjainkat, és könnyű léptekkel szökellve gyűjtöttük be a csúcstrófeát. Ide már viszonylag sokan felkaptatnak napi túrával Borsáról. Maga a csúcs nem túl izgalmas, egy lepattant menedékház van rajta, és épp a felhők sem voltak kegyesek, és eltakarták a kilátást. Innen már csak lefele visz az út, méghozzá nem is kevés. Egy nagyon meredek szerpentinúton süllyedtünk 900 métert a Mosolygó tóhoz, és a piros tetős meteorológiai állomáshoz. A fotók nem teljesen adják vissza a meredekség fokát. Lentről szinte függőlegesnek tűnik, a tópartól egészen furcsa volt felnézni a falon mozgó apró pontokta, pedig azon a falon mi is leszlalomoztunk. A tóparton sokan ültek távcsővel, mert állítólag a Pietrosz oldalában lehet látni a legtöbb zergét, amiből kipusztulás-visszatelepítés után most újra van 50-70 példány. Zerge ugyan nem keresztezte az utunkat, de Feri látott mormotát. Kicsit reménykedtem, hogy legalább messziről megsasolhatok egy medve családot, de mivel a gerincen nincsenek nagy erdők és áfonyás is kevés van, a Radnai-havasok gerinctúra szinte medvementesnek modható. És persze, a medve nem játék. A tó után egy nagyon rossz állapotú, köves, szétesett szerpentines erdőgazdasági úton szerpentineztünk lefelé, amin az egyetlen öröm a tetemes mennyiségű érett áfonya és vadmálna majszolása volt. Nekem az egész túrában ez a szakasz volt a legnehezebb, nagy hasznát vettem a túrabotjaimnak. A Borsa széli kaszálóktól a kempingig vezető 3 km-t egy varázsütésre ott termő taxi közreműködésével közfelkiáltással elblicceltük, így délután háromra értünk le.

Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen túrának nekivágjunk?

Fontos némi edzettség, de nem kell olimpikonnak lenni. Átlagos fizikummal, viszonylag jó állóképességgel, és akaraterővel bárki megcsinálhat egy ilyen pár napos sátras gerinctúrát. Mozgásszervi problémák, tériszony esetén nem ajánlott, de némi túlsúly egyáltalán nem akadály. Egy hosszabb trekking nagyon jó fogyókúra is. Az első hosszú, két hetes trekkingem alatt a túratársam 9 kg-t dobott le, pedig az nem is teljesen nomád trek volt! Én heti 2-3x futok,és igyekszem nyújtani is, jógázok. A trekkinget azért tudja bárki csinálni, mert az nem hegymászás, tehát nem kézzel-lábbal kapaszkodunk folyamatosan. Néha előfordul persze, hogy a kezünket is használni kell, és ide-oda mászunk, de nem függőleges falakon.

Ha nem csináltál még ilyet szerintem kezdd itthon rövidebb, 8-10 km-es, párszáz méteres szint emelkedéses-süllyedéses egy napos kirándulásokkal, amiben azért vannak erősebb hegy- és völgymenetek, mászások. (Budapest környékén pl. a Rám-szakadék, Nagy-Hideg hegy klasszikus célpontok, az Országos Kéktúra útvonalán is rengeteg könnyebb útvonalat kinézhetünk magunknak http://www.kektura.hu. ) Ha bejön, lehet menni több napra sátorral és kipróbálni a nomád verziót, meghódítani magasabb hegyeket, nehezebb terepeket, begyűjteni a gyönyörű panorámákat, amiből a környező országokban rengeteg van. Aki a kényelmesebb, kevésbé cipekedős, a túranap végén turistaházban pihenős verziót szereti annak irány Ausztria, ott az alpesi gyalogtúrázásra egész iparág épült. Ahol télen síelünk, nyáron túrázhatunk és a csúcsokon szuperül felszerelt kis turistaházakban alhatunk akár ágyban, párnák között. Nem is nagyon érti Ausztriában senki ha valaki nomád sátrazni szeretne a hegyekben. A keleti végek felé, a Tátrában, Kárpátokban nincs ilyen jól kiépített turistaház hálózat, ott inkább a nomád, sátrazós, hátizsákos független gyaloglás a jellemző, ami persze olcsóbb is. Aki igazán ki akar vonulni a civilizációból pár napra annak errefelé érdemes keresgélnie.

Hogyan kezdjünk neki? Túratervezés

Ha úgy érzed megvan a megfelelő edzettséged, a kirándulás, gyaloglás, emelkedők, egyenetlen terep már a barátod keress legalább egy túratársat. Ha a családból vagy baráti körből senki nem érdeklődik itt a Túratárs kereső.  (Az igazán magashegyi túrákon, magas hágókon való átkelésekhez a legalább 4-5 fős csapat az alapszabály.) Egyedül nem ajánlott magashegyi, 2000 méter feletti nomád túrára menni. A hegyen nagyon változékony időjárásban magunkra, és a saját magunk által cipelt erőforrásokra vagyunk utalva, fontos, hogy baj esetén legyen segítségünk.

Túrakönyv, térkép beszerzés

Tervezzük meg a túrát részletesen! Tájékozódjunk a kinézett terep jellegéről, időjárási viszonyairól, találjuk ki melyik nap honnan hová szeretnénk eljutni, az mennyi szint emelkedést-süllyedést, és összesen hány km gyaloglást jelent. Nagyon fontos a vízvételi helyek, források előzetes betájolása, többnapos túrára elegendő vizet több embernek nem tudunk a hátunkon cipelni. A tervezéshez sok jó túrakönyv és térkép van már leírásokkal, felszerelés listával, jótanácsokkal. A férjem igazi túra junkie, így nálunk hegyekben állnak a túra könyvek és térképek. A Radnai-havasok gerinctúra tervezése az ő érdeme, melyhez a fent is említett Nagy Balázs Trekkingtúrázás Kárpátok – Románia könyvét, és a Dimap - Radnai-havasok túratérképét használta. Ezek inkább túraboltokban, mint könyvesboltokban beszerezhetők, vagy online is rendelhetők.

Bevethetjük a 21. századi GPS-es helymeghatározó- útvonal tervező eszközöket is, ami minden lépésünket méri. Nálunk is volt egy Garmin, hasznos volt útközben nézni hol tartunk épp, és a nap végén elégedetten nyugtázhattuk a statisztikákat is. Csak mobiltelefonra ne hagyatkozzunk, az igazán vadregényes helyeken inkább nincs, mint van térerő. Jó, ha van a csapatban legalább egy ember aki jól tájékozódik térképről, GPS nélkül is.

Felszerelés lista

A nomád túrázás alapvetően olcsó műfaj, hiszen szállás és étterem költség sincs. Ugyan a modern technikai túrafelszerelésekre kisebb vagyont el lehet költeni, de ha sok túrára megyünk megéri beruházni a minőségi alapcuccokba.

Ha többen megyünk érdemes a cipelendőt racionalizálni, pl. nem kell mindenkinek hozni víztisztítót, Betadint és mosdógélt is, és lehet, hogy egy gázfőző is elég. Mivel tíz kg feletti terhet cipelünk a hátunkon minden gramm számít! Túratriónkban én 12 kg-s terhet vittem, a fiúk 16 kg-s hátizsákot cipeltek. A ruhák súlya és térfogata volt a legkevesebb, a legtöbb terhet a két sátor és a 4 napi élelem jelentette. A fent ajánlott Kárpátok túrakönyv teljeskörű túra felszereléslistát ad. Én ezeket tartom a legfontosabbnak egy négy napos magashegyi, hátamon a házam és a kajám típusú nyári túrához:

• A legfontosabb a jó túrabakancs. Az egyik legdrágább, de elengedhetetlen kincs, akár 50-80ezer Ft is lehet, de ebben ne kössünk kompromisszumot. Érdemes a legjobbak közül választani, hiszen egy jó bakancs 10-15 évig szolgál. Felejtsük el az edzőcipőt, túraszandált! Magashegyi túrázáshoz (de már itthon is egy hosszabb túrához) merev talpú, a bokát jól rögzítő teljes magasszárú (félmagasszárú nem elég!), vízhatlan bakancs szükséges. Szerintem ebben a legnagyobb spílerek magasan a Hanwag és a Meindl, de jó cipői vannak a Lowa, Salomon, Tecnica, Merrell cégeknek is. Nekem egy Meindl cipőm van, aminek 12 év és rengeteg kilométer után anyag elöregedés miatt tönkrement a talpa. A felsőrésznek semmi baja, még 12 évet bír simán. Ezt a gyárban is tudják, így raknak rá teljesen új talpat, és egy új cipő árának harmadáért visszakapom a szuperjó, és érzelmi értéket is képviselő cipőmet. A hivatalos forgalmazó Tengerszemhez kell beadni a cipőt, de érdemes jó előre gondolkodni, mert pár héttől akár hónapokig is eltarthat a javítás. Jó, és hasznos PR az eldobható termékek világában.
• Túrabot. Ez nem mindenkinek kell, nekem nagyon sokat segít két túrabot használata mind a fel, mind a lemenetekben. Két extra lábat jelent, segít az egyensúlyozásban, és a testsúlyom 10-20 %-át is átterhelhetem. Hosszú, meredek lefele menetnél a legnagyobb barát, mikor már remeg a térdem a gravitáció visszatartásától.
• Sátor, hálózsák, derékalj. Nyári túrázáshoz nem kell a legdrágábbat megvenni, de fontos, hogy a sátor könnyű, egyszerűen és gyorsan összerkaható, szétszedhető legyen, és magunkon kívül a hátizsákot, bakancsot is fedél alá tudjuk tenni. A halózsák legyen picire összenyomható. Derékaljból már szuperkönnyű felfújhatókat lehet kapni, talán nem kell magyarázni mennyivel kényelmesebb (és összecsukva kisebb) mint egy polifoam.
• Hátizsák. 4 napos túrára már kell egy 60-70 literes, több rekeszes, sokszíjas, derékon, vállnál jól állítható és párnázott jó hátizsák.
• Főző eszközök, edények, kulacs. Kompakt gázfőző, tartalék gáztartállyal. Ebből kétféle is kapható, fontos, hogy a tartalék tartályunk kompatibilis legyen a főzőfejjel. Mindenkinek legyen legalább egy 0,3-05 l-es fém bögréje, amiben melegíteni is lehet. Érdemes a csapatnak összesen 1 db fedeles fém főzőedényt vinni mert nagyobb alapterületű edényben gyorsabban melegszik fel a víz. Egyik végén kanál, másik végén villa műanyag evőeszköz kell. Bicska, illetve kovakővel ellátott tőr a tűzgyújtáshoz nagyon fontos. Sokkal jobb mint a gyufa, öngyújtó, ami bármikor elázhat. Az élelmiszert érdemes jól zárható műanyag dobozokban és zacskókban cipelni, egyrészt ehető állagú marad a megbontott kaja is, másrészt kevésbé romlik meg, és nem terjeng a szaga sem alvás közben a mi, meg a medvék orra alá.
• Élelmiszer. A legnagyobb terhet jelenti. Hegyre nem gurméskodni megyünk, lejjebb adunk az igényekből, de a napi egyszeri meleg étel nagyon fontos. Reggelire, ebédre tartós kenyeret, kolbászt, halkonzervet, szeletelt-csomagolt sajtot, instant kávét, mézes teát, aszalt gyümölcsöt, paprikát fogyasztottunk. Vacsorára porleveseket és űrkajákat ettünk, a lehűlő szürkületben este nagyon jólesett egy altató meleg tea is. Hihetetlen a technikai fejlődés az ún. adventure food-ok terén. Már nem feltélenül kell nehéz konzervhegyeket magunkkal cipelni, a túraboltokban ún. liofilizált, azaz fagyasztva szárított készételeket vehetünk, amiket a saját zacskójukban forróvízzel nyakonöntve, megkeverve és visszazárva 8 perc állás után ehetünk. A porlevesekhez képest meglepően ízletesek és változatosak ezek a kaják, kedvencem a LyoFood márka Stroganoff bélszínje, de mindenféle curryk, rizses, tésztás ételek, mexikói kaja is van belőle, lehet válogatni. Az áruk borsos, egy éttermi főétel kategóriájában van, (2200 – 3500 Ft között ) de sokat könnyítenek egy négy napos túra terhein. Ráadásul a konzervdobozzal ellentétben egy ilyen zacsi mindössze pár gramm szemetet termel, ami szintén nem utolsó szempont, a szemetünket ugyanis le kell vinnünk a hegyről. Két márkát próbáltunk, a LyoFood nevű a Tengerszemben, az Adventure Food a Mountexben fellelhető, de a Decathlonban is kapható már saját márkás. Nekem a LyoFood jött be jobban. Egy részletes teszt az űrkajákról itt olvasható. Útközben megálláskor toltuk a csoki-müzliszeleteket, bár nehéz, de pár almát is vittünk. Fontos a folyamatos folyadékpótlás is, izo pezsgőtablettával tuningolt vizet ittunk. Apropó víz: 3 embernek 5 kulacsban összesen 7 liter vizet vittünk, amit rögtön pótoltunk mikor forráshoz értünk. Ha a forrás eredőjénél vesszük a vizet, az szinte biztosan nem lehet szennyezett, de mi a biztonság kedvéért Micropur cseppeket is tettünk bele. Ahol erős legeltetés, ergo sok birkakaki van ott legyünk elővigyázatosak, és a saját nagydolgunkat is a forrásoktól legalább 20-30 méter távolságban végezzük, lehetőleg eltemetve a végterméket.
• Esőkabát, esőnadrág, hátizsákra esővédő. Ezeket gyorsan elővehető helyen kell tartani, én esőre álló időben  kívülről a hátizsákra erősítettem őket, hogy tényleg csak egy pillanat legyen magamra rángatni. Mindből jót érdemes venni. Esőnadrágból csak a kétoldalt fel-lezippzárazhatót szabad megvenni, mert hegyen nagyon hirtelen tud eleredni az eső, nincs idő bakancs levételre, hosszas öltözködésre. Az esőnadrágot azonnal érdemes felvenni ha rákezd. Rá kell lógnia a bakancsra, hogy a felülről beázást megakadályozza vagy legalábbis késleltesse, ugyanis van az az eső a hegyen, amit semmivel nem tudunk kivédeni. Hasznos lehet egy esőponcsó, amit a hátizsákot is takarva tudunk gyorsan magunkra applikálni.

• Ruhákból érdemes a könnyű, gyorsan száradó technikai anyagokból készülőket előnyben részesíteni. Nekem ez kellett 4 napra: 4 pár trekking zokni, 4 bugyi, 4 melltartó, 4 rövidujjú sport póló (a futópólóimat vittem), 1 könnyű, gyorsan száradó zsebes túranadrág lezippzárazható szárral, 2 egymásra vehető, vékonyabb és vastagabb polár pulcsi. Cicanadrág alváshoz és hideg esetén aláöltözőnek, hosszú ujjú pamut póló alváshoz. Muszáj legalább 3-4 db zoknit vinni, mi egymás után kétszer is eláztunk egy nap, és fontos, hogy mindig legyen egy száraz zoknink. A gumipapaucs első blikkre feleslegesnek tűnt, valójában nagyon jó szolgálatot tett a nap végén (és reggel), felüdülés volt levenni a bakancsot. Kendő: sok funkciós, a fejre tekeréstől a párnáig, leülőig mindenre jó.
• Lámpa, extra akku telefon/óra stb töltéshez.
• Napszemüveg, naptej.
• Gyorsan száradó, kis méretűre összenyomható mikroszálas törölköző, környezetbarát mosdógél. Nem kell 4 napig büdösödnünk, patakban, kis tóban mindig tudunk fürdeni, és nagyon romantikus. :-) A törölközőt párnának is használhatjuk.
• Elsősegély csomag: sebfertőtlenítő, ragtapasz, láz- fájdalom csillapító.
• Vízhatlan zsákok. Egyszerű nejlonzacsi is megteszi, de ha sokat túrázunk érdemes beruházni túraboltokban kapható vízhatlan, légmentesen csomagolható zsákokba, és minden ruhaneműt, hálózsákot ezekben tartani a hátizsákban, így az esetleg befolyó özönvíz esetén is marad száraz cuccunk.

• Pár műanyag zacskó például a szemetünk lecipeléséhez nagyon fontos.
• Vízhatlan ponyva. Reggel a sátor elrakáskor a harmatos fűre leterítve rápakolhatjuk a hátizsákokat, ruhákat, és szükség esetén ráülhetünk.

Neked van valami tuti tipped bakancsos túrázáshoz? Túrára fel, hajrá!