Agra - Taj Mahal- Szerelemmauzóleum a város szélén

 

[Agra - 2000. márc. 3.]

A 2000. évi dátum nem tévedés. Az egyébként jó szívvel ajánlott Maharaja indiai étterem megnyitója okán 2016-ban előkerült ez az elveszettnek hitt hátizsákos indiai úti beszámoló. Legalábbis egy része, még bohókás 26 éves koromból! Ekkor kattant be igazán a nagybetűs világjárás. A Mira!Donna blogot ugyan csak 2016-ban kezdtem, de régen itt-ott azért írogattam. (internetto, Magyar Narancs, rövid életű útiblogok ingyenes tárhelyeken). A képek is a 2000-ben lehetséges digitális fotótechnológiát mutatják, anno floppy lemezre! fotózott az akkor menőnek számító digitális kameránk. De így is jó visszaolvasni, hátha másnak is érdekes.

Taj révületben

A 16-17. században Agra volt a mughal uralom alatt levő India fővárosa. Itt van India legismertebb építménye, mely egyben az ország szimbóluma valamint minden utazási katalógusok, a világ száz csodája meg hasonló könyvek állandó szereplője, a Taj Mahal. A tökéletesség eme remekművén s a mellette levő Vörös Erődön kívűl más érdekes nincs is benne. Esetleg még a 40 km-re levő tiszavirágéletű másik mughal főváros Fatehpur Sikri érdemel egy délutáni tripet. Ezt a hármat így együtt, mérsékelten sietve egy nap alatt lehet abszolválni. Maradni nem nagyon van miért mert egy átlagos indiai város összes jellegzetes negatívuma csőstől tapasztalható Agra-ban. A városban szanaszét és sok riksán látható Clean Agra, Green Agra matricák inkább csak a szándékot fejezhetik ki. A Taj mellett nyomokban látható Yamuna folyót a tudósok nemrégiben alkalmatlanná nyilvánították bármiféle életforma befogadására. Agra szén alapú ipara és a kipufogógázok sem segítenek a világ kedvenc mauzóleumának. (Leniné most nem ér.) A szulfurdioxid savként landol a Taj szándék szerint fehér és sima drágakő-berakásos márvány felületén, mely ettől elszíneződik és pikkelyesedik. Csapjuk még mindehhez hozzá az évi 10milliós látogatószámot és már van is helye a 140 millió dollárnak melyet az Uttar Pradesh-i és a szövetségi kormány állítólag arra szán, hogy kitisztítsák a Taj vidékét, kijjebb telepítsék az ipart, bezöldítsék a Taj közvetlen környezetét és kitiltsák a járműveket. A korrupciós toplistákat vezető baksisországban valószínűleg sok pénz talál ebből illetéktelen zsebekbe. Ezen valószínűleg az a szerencsétlen, sokat kritizált ötlet sem segít, hogy egy kormányweboldalon bárki névtelenül feljelentheti az általa ismert korrumpált hivatalnokokat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Jaisalmerből majd 24 órás vonatozással jutottunk el Agrába. Csupán Jodhpur-ban, a reggeli átszálláskor ért nem mozgó talajhoz lábunk. A többi idő alatt hihetetlen jókedvvel megáldott, szép inges, az obligát toll a zsebben típusú ifjak szórakoztattak minket. Legalábbis akartak, bár ez nekünk nem mindig tetszett. Természetesen ordítva kártyáztak, ugráltak fel-le a vonatról és a kocsiban is csak a plafonon nem jártak, egyébként mindenhol. Pechünkre ők egész Lucknow-ig utaztak viszont szerencsénkre Jaipur-ban felszállt egy nálunk sokkal türelmesebb angol fiú, aki kártyatrükköket kezdett nekik mutogatni. Ez annyira bejött a csapatnak, hogy attól kezdve mint mesterükön csüngtek rajta és a végén csak nehezen menekült meg a cím és telefonszám megadás elől. Erre egyébként bármely utcán szembejövő képes, egy széles mosoly kíséretében jön a verarjukomingfrom májfrend, vatizjorném, givmíjoradressz és így tovább.

Az állomáson ránk ragadó riksást egy rendőr majdnem péppé verte a botjával. Úgy látszik van valami turistavédelmi vagy zaklatásellenes törvény mert ez már a második alkalom volt, hogy egy rendőr üldözni kezdett egy matricaként viselkedő rickschaw-wallah-t. Az agra-i állomáson van prepaid riksa, végül azzal céloztuk meg a Taj Ganj kerületet. Itt van a legtöbb olcsó hotel, ráadásul némelyik tetőteraszáról fantasztikus kilátás nyílik a Taj-ra, na meg az alant elterülő koszos utcára. A Hotel Kamal ezek közül a lehető legjobb volt, bár a csuda klassz látványért hiába szaladtunk a tetőre. Az ember azt gondolná, hogy éjjel is szépen kivilágítják, ahogy például a Taj-hoz képest névtelen rajasthan-i erődöket, de mégcsak egy gyertya sem világította meg a valaha épített legextravagánsabb szerelem emlékművet. A recepciós csak mutogatott, hogy merre kell nézni. Hold nem lévén, némi kontúrokat azért kivettünk és csalódottan hozzákezdtünk a mosnivaló válogatásához.

Szinte minden szálláshelyen lehet mosatni, általában mindent visszahoznak épen, esetleg kicsit megnyúltan vagy pár számmal kisebben de még mindig jobb mint az s.k. mosás. Az agra-i mosoda azonban örökre beleírta magát a ruháinkba. Minden egyes bugyiba, zokniba és pólóba kis kék hármasokat rajzoltak (megpróbálták azért belülre), melyek azóta sem halványodtak viszont remekül látszanak például egy fehér állónyakú ingen. Ezen kívül még néhány póló tűnt el, úgyhogy nem árt megjegyezni mit adunk be mosásba. Bár, ha egyszer egy kiskanalas póló megtetszett egy mosólegénynek valószínűleg habzó szájjal is hiába követelnénk vissza.

Agra más turistakopasztó helyekhez képest is különösen hírhedt. A hotelek faliújságjain olvasható üzenetek tanúsága szerint Agrában az extra profitszerzés elég veszélyes formáját találták ki. Ez az ételmérgezősdi, mikor is a majdani busás orvosi számlák reményében néhány vendéglő és hoteltulajdonos mérget tett néhány utazó ételébe. Egyikük - mindenfele olvasható állítása szerint - majdnem belehalt. Valószínűleg az utazók közötti kölcsönös információ- és segítségnyújtási hajlandóságnak köszönhetően már inkább a rendőrség állna az ételmérgező házához extraprofit helyett, de érdemes mindenképpen kérdezősködni más utazóktól a kóser helyek iránt és rendesen végigböngészni az útikönyveket is. Például ezért is éri meg lehetőleg a legfrissebb kiadással utazni. A többi utazó mindig nagy segítség, figyelmeztetnek erre-arra, tippeket adnak vagy ha csak egyszerűen elmesélik a tapasztalataikat már az is sokmindent megkönnyíthet. Mi például még Udaipur-ban akadtunk össze magyarokkal. Ők tanácsolták, hogy ha tudunk menjünk pénteken Agrába mert januártól csillagászati összeget kérnek a külföldiektől a Taj Mahal bevizsgálásáért, pénteken viszont mindenki egyenlően semmit fizet. A duális árrendszer mindenhol jellemző. Egy ilyen szegény országban ezt nem érzem méltánytalannak, de azért itt valóban elszaladt az ármegállapító hivatalnok kezében a toll. 15-ről (napkeltekor, napnyugtakor 105) 500 ruppóra (3000 magyar forint) újították a külföldiárat, ennyire talán még az Ermitázs sem kapatta el magát. Ettől persze az idegen ideges lesz. Mi úgy komponáltuk meg a menetrendünket, hogy pont péntekre vetődjünk Agrába.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Minden valószínűség szerint először és utoljára volt alkalmunk a Taj Mahal-t megszemlélni ezért még arra is hajlandóak voltunk, hogy hajnali hatkor felkeljünk. Félhétkor már kezdhettük is a sorbanállást, mely az ingyenpéntek ellenére nem tartott sokáig. Lusta egy népség ez a turista, nem sokan kelnek fel, hogy hajnal is megnézzék a különböző fényekben színeváltozó Taj-ot. Biztonság van, fémdetektoros kapu, külön csomagmegőrző a tűzveszélyes tárgyaknak, mobiltelefonoknak, az alapszükségletnek számító rágcsálni/köpködnivalót, a paan-t is kitiltották. Szerencsére, mert a Taj nem mutatna jól hatalmas piros köpetekkel az oldalán.

Miután bejutottunk a kapun egy darabig a bejáratnál ültünk, mint mindenki, próbáltunk középre kerülni, hogy beállítsuk a szimmetriát. Először kicsit kicsinek tűnt, másnak mint a fotókon, mint a farmeres bakancsos topmodell, akit az utcán amúgy észre sem veszünk, egyébként is mindig elmondják, hogy a szépség belülről fakad. Aztán mégis az lett a vége, hogy fakad itt a szépség, kívülről is. Magunk is csak két óra és a sokadik betelt lemez végén vettük észre, hogy a Taj Mahal monumentalizmusa és szuggesztív hatása leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem csináltunk mást mint bámultuk, bámultuk és aztán fényképeztük. Fényképeztük a mughal parkot a szimmetrikus víztükörrel, az egész egyébként is annyira tökéletesen szimmetrikus, hogy az már zavaró, ezért aztán mindenféle szögekből kell torzítani egy kicsit. Természetesen előbb-utóbb magunkat is belekomponáltuk a képbe, ahogy azt a japánoktól lehet tanulni, no meg a világjáró macinkat is meg kellett örökíteni Taj Mahal háttérrel. Az épülethez legközelebb eső kis híd a legprímább fotószpot, a hajnali tömeg sorba állt, hogy lefényképeztethesse magát rajta. A legviccesebb ez az egyenszoknyába és egyeningbe öltözött tiszteletreméltó férfiak benyomását keltő csoportkép lett.

A Taj Mahal ébredése: 6:43* 6:47* 6:48* 7:01* 7:03* 7:06* 7:11* 7:12* 7:17* 7:21* 7:25* 7:48* 8:03* 8:04* 8:16* 8:17* 8:48*

A Taj bejáratánál volt még egy csapat megilletődötten egy helyben toporgó, mindenféle színes sálba, kendőbe, szoknyába bugyolált indiai férfi is, épp bemenethez készülődtek. Külön említést érdemel a lábbelijük, szintén színes, fröccsöntött (nálunk) strandpapucs. Még az átkosban nálunk is nagy népszerűségnek örvendett és ha jól emlékszem Pálma névre hallgatott. Ezek szerint lehet, hogy Indiából importálták hozzánk ezt a cipőnépviseletet, itt ugyanis rengetegen járnak ebben. Mivel szent helyekre, templomokba meg ahova épp kiírják lábbelivel, sőt néha még zokniban sem lehet bemenni, ezek a strandpapucs-prototípusok is kis kupacban várakoztak míg gazdáik megejtették a mauzóleumlátogatást. Őket senki nem terelte a két ruppós cipőmegőrzőhöz, drága mulatság lett volna az nekik. Az a nagyon idegesítő alak sem szaladgált hozzájuk, aki baksis reményében mutogatott az épülethez vezető hosszú kacsaúsztatóban tükröződő Taj-ra, mint fotótémára.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Taj Mahal-t 1631-ben kezdte el építeni Shah Jahan mughal császár, második felesége Mumtaz Mahal emlékére, aki tizenikszedik gyermeke születése közben halálozott el. Húszezer ember dolgozott rajta egész Indiából és Közép-Ázsiából, az építész valószínűleg iráni volt de európai kezek is szorgoskodtak a féldrágaköves dekoráción. Az angolok sokáig meg voltak róla győződve, hogy ilyen tökéletes épületet csak európai tervezhetett. Huszonkét év múlva, 1653-ban szemlélhette meg művét az uralkodó, de a végén már nagyon türelmetlen volt. A legenda szerint mikor közölték vele, hogy kész a mű, de még néhány hónap amíg az állványzatot és egyéb építési anyagokat lebontják, elhordják, kitakarítanak Shah Jahan elrendelte, hogy bárki bármit lebont belőle elviheti haza, s így egyetlen nap múlva már teljes pompájában ragyogott a Taj.

Legendák, hiedelmek és kutatások számosan keringenek még a Taj körül. Így például néhány tudós arra a következtetésre jutott, hogy a Taj-nak más hivatása is volt mint egy mezei mauzóleumnak, nevezetesen, hogy Isten trónjának szimbolikus utánzata, a korábbi mughal kert pedig a paradicsom lenyomata lenne. Hm. Ennél már csak az hangzik szebben, hogy majdnem ikrek lett a Taj Mahal. Nem a csillagjegye hanem ama a történet szerint, melyben Shah Jahan saját sírhelyéül a Yamuna folyó másik partján a Taj negatívját óhajtotta felépíteni fekete márványból. Előzetes ásatások találtak ugyan mughal kerteket és épületalapot de Shah Jahan ha akarta volna sem tudta megvalósítani a fekete Taj-ot, mivel Aurangzeb fia egyszerűen bezáratta őt az agra-i Vörös Erődbe. Amúgy kedves fiú lehetett, mert arra vigyázott, hogy apja szobája ablakából élete végéig nézhesse művét.

Maga az épület egy márvány talapzaton áll, szélein egy-egy díszminarettel. A hiedelmek ellenére a Taj sosem volt templom, sosem imádkoztak belőle. Mellette viszont két vörös homokkőből készült mecset keretezi a képet. Ezek közül csak a nyugati az "igazi", a másik rossz irányba néz, csak a szimmetria végett építették. Belül egészen kicsi, csak nagyon kevés fény jut be a faragott márvány rácsokon, de az akusztika tökéletes, ezt többen is demonstrálták. Világítóeszközt bevinni nem lehet, így néhány baksisleső arra szakosodott, hogy becsempészett elemlámpájával a pietra dura módszerrel készült márványba rakott drágakőintarziákat mutogassa. Ezeket és terjedelmes Korán részleteket egyébként az épület külső részén is nagyon jól meg lehet figyelni. Egyedül Mumtaz Mahal sírjához 43 féle követ használtak. A császárnő és férje igazi sírja a pincében van, ide nem lehet lemenni, de fent is építettek két kamusírt. Ironikus, hogy a Taj - kinek kínos, kinek tökéletes - szimmetriáját egyedül építtetőjének sírja bontja meg, bár ő nem így akarta. Mikor Shah Jahan 1666-ban meghalt, Aurangzeb Mumtaz középen levő kamusírja mellé építtette az övét.

A tajrévület után reggelire benyomtunk néhány "special" lassi-t. Uttar Pradesh-ben nem engedélyezettek a Bhang Shop-ok ezért itt ez a marihuánás lassi neve az étlapon. A vendéglősök is rájöttek már, hogy az ételmérgezős botrányok helyett többre jutnak a visszatérő vendéggel. Isteni banános, mandulás lassi volt és valóban elég speciális. Az étterem teraszára elég érdekes módon, a konyhán keresztül vezetett az út, de fentről figyelemmel kísérhettük a Taj szmogba/ködbe vesző kupoláját meg egy kecskepárviadalt a koszos utcán.

A reggeli sem segített eldönteni, hogy először menjünk Fatehpur Sikribe vagy támadjuk meg a Vörös Erődöt, de végül egy riksás megoldotta helyettünk a kérdést. Szerinte az szebb mint az erőd és hamarabb zár. Persze egyik sem volt igaz, valószínűleg a buszállomás messzebb volt mint az erőd. Riksásunk nagyon dörzsölt, vidám fickó volt, egyben önkéntes idegenvezető is, saját kis vendégkönyvvel (!) melyet rögtön a kezünkbe nyomott, hogy megbízhatósága felől kétség ne maradjon. A reklámszövegben az is szerepelt, hogy egyetlen márványboltba sem fog minket elvinni, pedig Agra-ban még nem találkoztunk olyan riksással, aki ne próbálkozott volna ezzel, még a goa-i árusoknál és taxisoknál is durvábbak voltak. A vendégkönyv hitelesnek tűnt, kis koszlott notesz tele őt, paripáját és történelmi tudását dícsérő turistaszavakkal! Persze, rögtön felajánlotta, hogy ő tud egy havert, aki olcsón Ambassador-ral visz minket Fatehpur Sikri-be, sőt még azzal is próbálkozott, hogy majd ő riksával, mások is szokták, mondta. Egy órás buszút riksával biztosan nagyon szórakoztató lett volna, de azért inkább a buszt választottuk. Újra nosztalgiázhattunk a 35 cm széles törpéknek gyártott üléseken, melyekből öt is elfért egy sorban. A szokásos koszréteg fedte őket, melyet tapasztalt Indiautazó ismerőseim csak indiánzsírnak neveztek.

Fatehpur Sikri-t Shah Jahan nagypapája, Akbar uralkodó alapította, s összesen csupán 14 évig, 1571-től 1585-ig tartott virágzása. Ezen rövid idő alatt a mughal birodalom fővárosa volt. A kezdetben kis falu, Sikri, annak köszönhette szerencséjét, hogy Akbar fiúgyermektelensége miatt ide zarándokolt egy híres moszlim prófétához, Shaikh Salim Chishti-hez. Ez a tudós férfiú megjövendelte neki három fiú születését, méghozzá jól. Az első fiú világrajötte annyira mély benyomást tett Akbar-ra, hogy hamargyorsan felépíttette ott fővárosát, amely aztán ugyanilyen gyorsan elnéptelenedett mivel Akbar állandóan máshol hadjáratozott. Nemsokára végleg felbomlott a házasság és Akbar Lahore-ba telepítette a fővárost. Mikor 1598-ban újra visszatért akkor sem ide telepedett, ekkor alapította 40 km-rel odébb Agra-t. A szellemváros békében allhatta az idő vasfogát. Talán ennek is köszönhető, hogy ma Fatehpur Sikri a legtisztább példája egy fénykorában levő mughal városnak. Az elhagyott helyen nem építettek mindig új épületeket és a régieket sem rombolták le. Az időálló vörös homokkőnek és az Indiai Archeológiai Társaságnak köszönhetően a városmag szinte tökéletesen megvan.

Ma majd 30ezren lakják a romvárost környező települést, melyre jól rá lehet látni Sikri jókora dombjáról. Látszik, hogy még közel van Rajasthan-hoz mert még tevéskocsikat is lehet látni. Egy fotózkodókkal és ragadós, önkéntes-önkényes idegenvezetőkkel teli meredek lépcső vezet a messziről is elég tekintélyesnek tűnő 54 méter magas főbejárati kapuhoz. A tetejét méhek vették birtokukba, még szerencse, hogy ilyen magas és így nem keresztezzük útjukat. Kint, a kapu mellett van egy mély kút ahová állítólag - megfelelő számú turista esetén - a helyi erők a bejárat tetejéről beugrálnak, de mi ezt nem láttuk. A bejáratnál természetesen itt is kint kell hagyni a cipőt az önkényes cipőtárosnál, aki bónuszként még egy lepedőt is adott nekem, mert rövidnadrágban nők nem mehetnek be. Felfogadtunk egy idegenvezetőt is, mivel az épületekben szinte semmi nincs kiírva, de legfőképpen azért mert annyira sírt, hogy ma még nem volt munkája. Szerencsére rendesen tudott angolul, megalkudtunk 40 ruppóban, mínusz shoplátogatás. Bőszen bólogatott de a végén mintha nem is hallotta volna, bevitt minket egy "barátja" házába, mondván ott jó a kilátás. Mellékesen volt ott még egy bolt is persze.

A főkapu egynesen a Jama Masjid mecset udvarára vezet. Állítólag ez a mecset a mekkai másolata. Nagyon szép faragott márványrácsai vannak, a hindu és a perzsa építészet elemei mixelődnek benne. Itt nyugszik a szentté lett Shaikh Salim Chishti és kint még sokan mások, és most itt a másodpénztár is. Turistakopasztásnak ugyanis színes rongyokat lehet sokszáz és még több ruppóért venni. Ezeket a próféta sírjára terítik, bent pedig bólogató, mosolygó turbánosok invitálnak, hogy érintsük fejünket a sírhoz, hogy aztán követeljék a minél több rúpiájukat. Ezen kívül még jó pénzért kívánságszalagot is lehet a kis márványrácsokba kötni. Akbar-hoz hasonlóan ma gyermektelen asszonyok zarándokolnak ide a próféta- és gyermekáldás reményében.

Akbar felvilágosult uralkodó volt, Fatehpur Sikri-ben sok idejét töltötte más, nem iszlám vallások tanulmányozásával. Végül kitalálta a sajátját is Deen Ilahi, vagyis Isteni Hit néven, mely minden nagy vallásból kombinált elemeket tanításába. Sőt, feleséget is ennek megfelelően szerzett magának, így volt keresztény, moszlim és hindu párja is. Ezeknek a vallásoknak a jellegzetes építészeti jegyei mind megtalálhatók a szellemváros épületein. Ezen a képen jól látható a három keveredése. Az alsó sarokban a hindu templomokra jellemző lépcsőzetes, egyenes vonalak, középen a moszlimok csúcsos ablakai, fent pedig egy keresztény templom kupolája szintetizál egybe. A szellemvárosban rengeteg szellősen elrendezett kis út és nagy tér van, de szerencsére árnyékos helyek is akadnak. Szinte mindegyik házben sok oszlop, vagy "tornácos" udvar van. Nekünk legjobban az oszloperdős kincstár tetszett melynek egyébként lefordítva bújócskaterem a neve. Bluminak inkább az jutott eszébe, hogy milyen klassz éttermet lehetne a vörös oszlopok közé varázsolni. Nagyon bejött még az öt emeletes oszlopház, melynek a felső emelete már csak néhány oszlopból áll, így kicsit úgy nez ki mint a kártyavár. Meglepő módon az egyik nagy udvaros, tornácos épületben iskola is működik, séta közben alig győztük kikerülni az egyenruhás kiskölyköket.

Persze, azért nem maradt meg itt sem minden teljesen. Kicsit kijjebb egy szép nagy romkertben találjuk magunkat. Néhol kicsit életveszélyesnek tűnik ugyan, de bújócskázni elsőrendű terep. Van néhány szép zöld rész is ahol számítani kell  ismerkedő hajlamú indiai turistákra. Itt már mi is megelégeltük, hogy csak nekik lesz fehéremberes fotójuk és mi kértünk cserébe.

Visszafelé sikerült lefotóznunk néhány moszlim asszonyságon kívül egy különös, színes zsebkendővel teleaggatott, fejrefordított hajó alakú izét, melyről senki értelmes emberfia nem tudott bővebb információt adni. Mindenesetre nagyon viccesen nézett ki, főleg mikor több ilyen fejfedő menetelt együtt rituálisan. Mire visszabuszoztunk Agra-ba, már csak alig maradt egy óránk a hatalmas Vörös Erőd bebarangolására, így hát sokat nem tudtunk meg róla. Van úgy, hogy az embernek herótja támad már a sok műemléktől. Inkább csak bámultunk ki a fejünkből, úgymond céltalanul lődörögtünk a palotának használt erődben. Szép, tényleg többnyire vörös, ráadásul sokkal jobb állapotban és több látnivalóval mint Delhi-ben épült párja. De a legszebb persze itt is, illetve innét is a Taj Mahal, a kis kilátófalszakaszon tömörül a legtöbb erődvizitor. Ezt látta Shah Jahan is börtönablakából, ahová neki a nap is besütött. Egész pontosan hátulról lehet megcsodálni az erődből a Taj-ot. Így, a Yamuna folyóval meg a kapukkal együtt nem olyan szimmetrikus, még tornyosabbnak, inkább tündérpalotásnak tűnik. Miután innen is agyonnéztük és agyonfotóztuk magában és magunkkal is a szerelemmauzóleumot mi mást tehettünk volna mint visszariksáztunk hozzá naplementét nézni. Szerencsére nincs messze, de így is minden energiánkat be kellett vetni, hogy a Taj helyett ne inkább egy-két márványboltban kössünk ki. Riksásunk arról akart meggyőzni minket, hogy vennünk nem kell semmit, de neki már így is segítünk, mert ő már akkor is kap fejpénzt ha odaviszi a turistát.

Az esti Taj-ról meséljenek inkább a fotók, bár ebben a turnusban már nem volt olyan egyszerű fényképezni a hatalmas, szimmetriát kereső embertömeg miatt.  Mielőtt a hegyi kalandokat várva örömmel elhagytuk Agra-t még láttunk egy kupac ötcsillagos szállodaépítkezést pont átellenben a lepraintézettel.